Az a helyzet, hogy nem igen volt mostanában időm írni. Ami azt illeti, koncertre járni sem volt. Basszus, Sziget óta ez az első buli, amire eljutottam. De milyen jó is volt!
És hát, ó, mióta vártam már, hogy egyik legnagyobb régi jó kedvencem, az amerikai power metal egyik legjobbja, a Vicious Rumors fellépjen nálunk! És milyen jó lett volna, ha szegény Carl Albert is megélheti!
Az első fellépő a német Courageaous volt. A totál reménytelen kinézethez (csupán a hosszú bőrkabátban rohangáló, vékony énekes hord hosszú hajat, a többiek egy sehonnai nu metal bandába illenének inkább) olyasmi power metal kapcsolódott, amire nem lehetett könnyen rábizonyítani, hogy germán. Elég sok Nevermore hatás volt benne, igazán megragadó momentum annál kevesebb. A relatíve pozitív benyomást a végén a Beatles Yellow Submarine-jének meggyalázásával sikerült porig rombolniuk. Gondolom, hogy odahaza veszik az ilyesmit a népek, de itt inkább kínosnak bizonyult…
Aztán jött végre az új lemezre (Warball) James Rivera ex-Helstar énekessel kiegészült Vicious Rumors! Nekem volt szerencsém még Carllal látni őket Bécsben, 1994-ben (életem első külföldi koncertje volt), kevéssel Carl halála előtt, és őt egyszerűen senki nem helyettesítheti, még ha Rivera-nál jobbat nem is találhatnának. Nagy elánnal vágtak bele a Warball-t is nyitó, pörgős Sonic Rebellionbe. A hangzás baromi erős volt, tényleg átjött az a bizonyos US power erő és feeling. Geoff Thorpe gitáros és társai a mozgást sem hanyagolták, noha nem mai kölkök (Larry Howe dobos egy állat!), és a zenéjükre jellemző derű is megvolt.
A nem túl nagy, de nem is gázosan kevés közönség épp úgy vigyorogva fogadta a hat új dalt, mint a régieket. A friss számok is kellően megdörrentek élőben, de azért a régiekre volt a legnagyobb ováció: Don't Wait For Me, Digital Dictator, Minute To Kill, Abandoned, Down To The Temple (a nyakam három napig fájt emiatt…). Sajnos ráadást nem adtak, de így is fantasztikus kis koncert volt ez!
A Beyond Fear-ből kb. 6-7 számot néztünk meg (másnap Halottak vagy Mindenszentek Napja volt, készülni kellett az össznépi temetőgyújtogatásra). Egy gitárral is bődületesen szóltak, Tim „Ripper” Owens (Iced Earth, ex-Judas Priest, Winter’s Bane) pedig fantasztikus hangú énekes. Mondjuk frontemberként nem nyűgözött le, de közvetlen, barátságos figura, ami már akkor kiderült számomra, amikor x évvel ezelőtt, még a Priest tagjaként interjút készítettem vele az azóta odalett Fémforrás c. műsorba (ő volt a tagja, nem én). Saját, brutkóbb power metal vonalat képviselő nótáik is némileg híján vannak a karizmának, de attól még nagyon jól megdörrentek, élvezet volt hallani őket. A Maidentől előkapott Flight Of Icarus-t meg pláne.
A Metal Angel (Bártfay László) nevű szegedi arc vendégszereplése a Living After Midnight-ban viszont kissé fura volt. Jó hangja van az ürgének, de a nóta alatt gitározó Ripper jobb volt, amikor épp odatolta neki a mikrofont Angyalunk, a verzékre kitalált magyar szöveg meg az „ezt-talán-inkább-nem-kellett-volna” kategóriába tartozott. Gondolom, Ripper arra számított, hogy magyar haverjának fellépése nagy ovációt fog kiváltani a nézőkből, ám a valós reakció a döbbenet volt, és nem is kicsi.
Eztán léptünk, de volt még Burn In Hell és Bloodstained a Priesttől, utóbbi némi Iced Earth-szel összevegyítve, Ace Of Spades a Motörheadtől, stb. A hardrock.hu-n olvasható egy alapos beszámoló a teljes buliról.
És hát, ó, mióta vártam már, hogy egyik legnagyobb régi jó kedvencem, az amerikai power metal egyik legjobbja, a Vicious Rumors fellépjen nálunk! És milyen jó lett volna, ha szegény Carl Albert is megélheti!
Az első fellépő a német Courageaous volt. A totál reménytelen kinézethez (csupán a hosszú bőrkabátban rohangáló, vékony énekes hord hosszú hajat, a többiek egy sehonnai nu metal bandába illenének inkább) olyasmi power metal kapcsolódott, amire nem lehetett könnyen rábizonyítani, hogy germán. Elég sok Nevermore hatás volt benne, igazán megragadó momentum annál kevesebb. A relatíve pozitív benyomást a végén a Beatles Yellow Submarine-jének meggyalázásával sikerült porig rombolniuk. Gondolom, hogy odahaza veszik az ilyesmit a népek, de itt inkább kínosnak bizonyult…
Aztán jött végre az új lemezre (Warball) James Rivera ex-Helstar énekessel kiegészült Vicious Rumors! Nekem volt szerencsém még Carllal látni őket Bécsben, 1994-ben (életem első külföldi koncertje volt), kevéssel Carl halála előtt, és őt egyszerűen senki nem helyettesítheti, még ha Rivera-nál jobbat nem is találhatnának. Nagy elánnal vágtak bele a Warball-t is nyitó, pörgős Sonic Rebellionbe. A hangzás baromi erős volt, tényleg átjött az a bizonyos US power erő és feeling. Geoff Thorpe gitáros és társai a mozgást sem hanyagolták, noha nem mai kölkök (Larry Howe dobos egy állat!), és a zenéjükre jellemző derű is megvolt.
A nem túl nagy, de nem is gázosan kevés közönség épp úgy vigyorogva fogadta a hat új dalt, mint a régieket. A friss számok is kellően megdörrentek élőben, de azért a régiekre volt a legnagyobb ováció: Don't Wait For Me, Digital Dictator, Minute To Kill, Abandoned, Down To The Temple (a nyakam három napig fájt emiatt…). Sajnos ráadást nem adtak, de így is fantasztikus kis koncert volt ez!
A Beyond Fear-ből kb. 6-7 számot néztünk meg (másnap Halottak vagy Mindenszentek Napja volt, készülni kellett az össznépi temetőgyújtogatásra). Egy gitárral is bődületesen szóltak, Tim „Ripper” Owens (Iced Earth, ex-Judas Priest, Winter’s Bane) pedig fantasztikus hangú énekes. Mondjuk frontemberként nem nyűgözött le, de közvetlen, barátságos figura, ami már akkor kiderült számomra, amikor x évvel ezelőtt, még a Priest tagjaként interjút készítettem vele az azóta odalett Fémforrás c. műsorba (ő volt a tagja, nem én). Saját, brutkóbb power metal vonalat képviselő nótáik is némileg híján vannak a karizmának, de attól még nagyon jól megdörrentek, élvezet volt hallani őket. A Maidentől előkapott Flight Of Icarus-t meg pláne.
A Metal Angel (Bártfay László) nevű szegedi arc vendégszereplése a Living After Midnight-ban viszont kissé fura volt. Jó hangja van az ürgének, de a nóta alatt gitározó Ripper jobb volt, amikor épp odatolta neki a mikrofont Angyalunk, a verzékre kitalált magyar szöveg meg az „ezt-talán-inkább-nem-kellett-volna” kategóriába tartozott. Gondolom, Ripper arra számított, hogy magyar haverjának fellépése nagy ovációt fog kiváltani a nézőkből, ám a valós reakció a döbbenet volt, és nem is kicsi.
Eztán léptünk, de volt még Burn In Hell és Bloodstained a Priesttől, utóbbi némi Iced Earth-szel összevegyítve, Ace Of Spades a Motörheadtől, stb. A hardrock.hu-n olvasható egy alapos beszámoló a teljes buliról.