vasárnap, október 21, 2007

Deadsoul Tribe

Deadsoul TribeItt következik a Deadsoul Tribe interjúm azon része, ami már nem fért bele a 2007. októberi (HW 198) Hammerbe. A lényegi rész megjelent nyomtatásban, de úgy gondolom, kár lenne, ha elvesznének Devon Graves alábbi szavai.

Mind zeneileg, mind szövegileg sötétebbnek és súlyosabbnak tűnik az új anyag…
„Ezt mondják minden újabb albumom megjelenésekor, ha-ha! Az viszont tény, hogy most sok a gyorsabb téma a lemezen, amiket amúgy nem egyszerű élőben is előadni, ha-ha! Régebben is voltak súlyosabb dalok, de azokat nem volt annyira nehéz eljátszani.”
Eléggé szuicid gondolatok vannak a Here Come the Pigs meg a Lost in You c. dalokban…
„Mindkét dal különféle dolgokról szól, de egyik sem önéletrajzi.”
Jó ezt hallani.
„A Lost in You arról szól, amikor olyannyira elveszel egy másvalaki iránti érzelmeidben, hogy elveszíted önmagadat. Nem is annyira mondanám öngyilkos hangulatúnak, inkább csak kétségbeesett. Ez talán olyasmi, amivel sokan tudnak azonosulni. A Here Come the Pigs más tészta. Ott elsősorban a zenére, a hangzásra érdemes figyelni, mert azon már alapból átjön, hogy miről van szó. Egy képet, egy tájat ír le a szöveg, és nincs benne semmi csavar, szó szerint kell értelmezni.”

Mit jelent az instrumentális Gosamer Strand címe?
„Nem tudom biztosan, talán valami növény magja a gosamer, ami úgy úszik a levegőben, mint a pókfonál. Csak viszi a szél. És ez a dal olyan, mint ennek a fonálnak az útja a szelek szárnyán. Felkapja a szél, viszi, s közben, ahogy hallgatod, látsz valamiféle tájat a lelki szemeiddel. Közben változik az út, először békés, aztán felrepül, aztán jön némi dráma, ha-ha! De ez olyasmi, amit mindenkinek magának kell átélnie.”
Az Any Sign at All egyes sorai a Shattered Sky c. Psychotic Waltz dalt juttatták eszembe…
„Igen. Vannak emberek, akik csak várnak, hogy kapjanak valamit, amit valójában már megkaptak. Mert ha nem így lenne, akkor lenne rá erejük, hogy megszerezzék.”

Devon GravesJames Redfield a Mennyei prófécia c. könyvében ír a kritikus tömeg elvéről. Szerinte ha a világon elér egy bizonyos határt azon emberek száma, akik valami pozitívat gondolnak, akkor az mintegy valóra, vagy legalábbis mindenki számára tudatossá válik. Mintegy megváltozik a világ. Mit gondolsz erről?
„Jó könyv. És úgy gondolom, nincs erőteljesebb dolog az univerzumban, mint az emberi gondolat ereje. Ugyanarról van szó, amiről az előbb beszéltem: az egyensúlyról. Most a dolgok kiegyensúlyozatlanok, és az egész társadalmi rendszerünk egyetlen negatív gondolaton alapul. Nem mondom, hogy sötét gondolaton, mert az ellentétek alkotnak minden életet, azok működtetnek minden. Tehát létezik egyensúly sötét és világos, férfi és nő, tűz és víz, föld és szél között. És ahol egyensúly, ott harmónia. Az a kritikus tömeg pedig nem valami misztikusan sok embert jelent. Úgy értem, a világon élő emberek legtöbbje nem gonosz, sokkal inkább jó. Nagyon kevés valóban gonosz ember létezik, és ők valahogy pont azok, akik irányítják a dolgokat. És ha néhány rosszfiú irányíthat, befolyásolhat egy halom jó embert, akkor nyilvánvalóan néhány jó ember is megváltoztathatja a dolgokat. Csak a megfelelő gondolat kell hozzá a megfelelő pillanatban. Egyetlen gondolat megváltoztathatja a történelem menetét.”

Még mindig a Bécstől egy órányira lévő házban laksz?
„Igen.”
És milyen?
„Ó, nagyon szép itt. Épp a stúdiómban vagyok, amit egy vaskos ajtó választ el a ház többi részétől, kizárva a kiáltozó-játszó gyerekeim zaját, hogy tudjak veled beszélgetni, ha-ha! Van egy gyönyörű kert a ház körül, vannak gyümölcsfák is, és mostanában sokat esik az eső.”

A gyerekeidnek bejön a zenéd?
„Nem tudom. Nem igen mutattam nekik. Van egy 3 éves fiam és egy 5 éves lányom. A fiamnak mutattam az egyik dalomat, és bejött neki, szereti a rockot. De amúgy nem igen beszélünk a zenémről idehaza, ha-ha!”
De gondolom, altatót énekeltél már nekik?
„Inkább a feleségem szokott. Tanult klasszikus éneket, és amikor lefekteti a gyerekeket, orosz altatókat énekel nekik. Én nem igen, nem vagyok az a tábortűz melletti dalnok típus, ha-ha! De szoktam nekik felolvasni, meg játszom és nevetek és beszélgetek velük, de az éneklést a feleségemre hagyom. Párszor énekeltem nekik én is, hogy mégis megmutassam, mivel foglalkozom, de hamar ráuntak és ott hagytak, ha-ha!”