hétfő, december 31, 2012

Best of 2012

• Könyv
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
Stian Hole: Garmann nyara 
Ebben az évben nálam sci-fi/fantasy-ből volt a legtöbb. Egy részüket én korrektúráztam/szerkesztettem, és nagyon jó, hogy annyi remek kortárs regény jelent meg erről a vonalról. De a legnagyobb élmény Bradbury örökzöldje volt.. Meg persze egy Máté Angi, a legújabb. Voltak más gyermek/ifjúsági könyvek is, amik nagyon-nagyon tetszettek, és nem-fantasztikusból meg szépirodalomból is akadtak több, mint emlékezetesek (pl. jó volt újraolvasni a Pop, csajok, satöbbit, és ráébredni, most mennyire mást jelent, mint mikor először olvastam).
A fenti listán nem szerepel ez az ifjúsági regény: Catherynne M. Valente: A lány, aki saját hajóján körbenavigálta Tündérföldet, mert ugyan 2012-ben szerkesztettem, de csak jövőre jelenik meg. Nagyon-nagyon jó, fantáziadús, mondanivalója is van, egyéni is, miközben a nagy klasszikusokból merít.

• Film
Decemberben többet voltam moziban, mint egész évben addig. Most nem láttam olyat, ami meghatározó élmény volna, mert mindegyik esetben messze jobb és tartalmasabb a könyv, de mindhárom filmet érdemes azért megnézni:
Pi élete

• Koncert
VoiVod, Dürer kert
Mark Lanegan, A38
Dead Can Dance, Aréna
• Dalok
Rush – The Garden (az a szöveg!!!) 
stb.

2012 tényleg nehéz év volt. Lehet, hogy 2013 sem lesz más. De azért azt remélem, jobb lesz. Ránk férne már egy igazán jó év. Legyen az, mindenkinek!

szombat, december 29, 2012

Máté Angi: Az emlékfoltozók

Az emlékfoltozók két tündérrigólány: egy limonádéhajú és egy faodúbarna. Megkeresik egy öreg kék roller, egy tölgyfa és egy fiú elveszett emlékeit, visszavarrják azokat a postán kapott kendőkre, hogy öröm legyen, hogy emlékezhessenek azok.
 Máté Angi korábbi könyvei valahogy pont ezt tették velem is. Ez az új pedig... újabb csoda, és itt olvasható, hogy ezt hogy értem.

péntek, december 28, 2012

David Mitchell: Felhőatlasz

A Felhőatlasz valójában hat kisregényből áll, melyeket matrjoska-babák módjára, avagy mint a hagyma rétegeit építette egybe az író. Egymásba ágyazódnak, s a „középső” után újra visszatérünk, apránként, az elejére. Ez olyan megoldás, amit nem tudok nem körmönfont szemfényvesztésnek felfogni (s mi minden ilyen még ebben a könyvben!), de attól még működik. Más kérdés, hogy még a négyszázadik oldal környékén sem igazán tudtam, hogy mit is akar Mitchell. És akkor mentem el moziba, megnézni a filmverziót.

szombat, december 22, 2012

Scott Westerfeld: Leviatán

Scott Westerfeld neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, a Csúfok – Szépek - Különlegesek trilógia már korábban megjelent tőle. A Leviatán egy másik trilógia kezdete, mely szintén ifjúsági, de nem egy elképzelt jövőt, egy disztópiát ír le, hanem az első világháború éveiben játszódik. Emellett viszont alternatív történelmi alapokra épül, és jó sok steampunk elemet rejt, valamint Keith Thompson rendkívül hangulatos fekete-fehér illusztrációit. Remek regény, a teljes cikk róla itt olvasható.

Tony Parsons: Reptér

Tony Parsons angol író, aki érzelmes, emberi regényeivel lett sokak kedvence. Magam is szerettem a magyarul megjelent első néhány könyvét, de aztán besokalltam kissé, hiszen ő is önismétlővé vált, meg alighanem ellőtte a puskaporát – s az újabb könyvei már egyre inkább csalódást okoztak. A Reptér azonban tetszik. Igaz, ez csupán egy 100 oldalas könyvecske, és a tipikus parsons-i húzások itt is megvannak, de érezhető, hogy számára is felfrissülést hozott a feladat. Állítólag a londoni Heathrow repülőtér meghívta az írót, hogy nézze meg minden részlegüket, és írjon róla, amit szeretne. És egy ilyen, valójában furcsa helyen, ahol ráadásul évi 75 millió ember fordul meg, nyilván lehet találni egy rakás jó sztorit.

Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában

Carlos Ruiz Zafón újra visszatér az Elfeledett Könyvek Temetője világához, vagyis egy (részint legalábbis) elképzelt Barcelonához. A sorozat első kötete (amikor még nem is lehetett tudni, hogy sorozat lesz), A szél árnyéka nagy-nagy kedvencem, és az ahhoz csak mérsékelten kapcsolódó Angyali játszma is tetszett, ha nem is annyira nagyon. S mivel a maga módján mindkét történet befejezett egésznek tűnt, nem is nagyon értettem, mi szükség van folytatásra, de az nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom. És bár jó olvasmány, messze nem annyira az, mint az előző kettő.

szerda, december 12, 2012

A hobbit – Váratlan utazás

„Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit.” Sokunk számára meghatározó volt ez az első mondat (bár van, aki hobbit helyett még babót olvasott, az első magyar fordításban). Tolkien professzor meséje sok ezer embernek jelent örök élményt. Szeretném hinni, hogy filmes feldolgozás ide vagy oda, ezután is így lesz, és sokan fogják olvasni.

szombat, november 17, 2012

Karen Thompson Walker: Csodák kora

Karen Thompson Walker regénye olyasmiről szól, ami elképzelhetetlen: a Föld forgása lassulni kezd. Elképzelhetetlen, s nem is tudományosan, mint inkább „csak úgy”: ez mindenre hatással lenne. És mindent senki nem tud felfogni meg elképzelni. Végigvehetném, milyen típusú írók mihez kezdtek volna ezzel a témával, de amit és ahogy Karen mesél, az egészen különleges – talán mert közben egészen hétköznapi. Ez nem sci-fi, nem thriller, nem disztópia, s még csak nem is feltétlenül apokaliptikus látomás. Viszont benne van az emberi tényező, sőt, az a legfontosabb - hogy hogy éli meg mindezt egy 11-12 éves, átlagos kaliforniai lány. Érdemes elolvasni!

Pintér Bence - Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja

A regény alternatív világában az 1848-49-es szabadságharc egészen máshogy alakult: elsősorban a Buda-Ganz gyár gépfegyvereinek köszönhetően a magyarok nyerték, meg sok más nép, akiknek elegük volt a Habsburgok uralmából (vagy épp az orosz, netán francia igából). Megalapították a Dunai Konföderációt, amit nagy vonalakban olyannak írnak le a nem testvérpár írók, amilyennek jó esetben az Európai Uniónak kellett volna lennie. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendben van – Belgrádban például egyre erősödik a szeparatista mozgalom, és hőseink útja is oda vezet.
Kossuth unokája, egy szerb kémnő, sok-sok izgalom. Teljes cikk ekulton.

hétfő, október 22, 2012

Robert E. Howard: Cormac Mac Art és a vikingek

A kardozós-barbáros fantasy atyjának, Robert E. Howard-nak (1906–1936) hatása felbecsülhetetlen értékű. Jó példaként említhetném, hogy George R. R. Martin Trónok harca/A tűz és jég dala ciklusa nem olyan lenne, amilyen, ha nincs Howard és az ő Conanja, aki a történelem előtti korokban kalandozott. Howard ilyetén jelentőségét felismerve a Delta Vision a MesterMűvek / klasszikusok sorozatán belül külön szériát indított Conan testvérei címmel, amelyben az író kevésbé ismert írásai, hősei szerepelnek. Ez már a harmadik kötet, főszerepben egy kelta harcos-kalózzal.

Vidra Gabriella: A labirintus titka (A Tudás Könyvei 2.)

Vidra Gabriella a második kötetre jött bele igazán a történetmesélésbe. Ügyesen fokozza az izgalmakat, ráadásul úgy, hogy képes nyugodtabb pillanatokat is tenni a sztoriba. Manapság nagyon sok olyan regény meg film van, amiben nincs egy percnyi megállás sem, és ez nem csak azért rossz út, mert az élet maga sem ilyen, akárhogy pörgesse is a média meg a többi, de azért is, mert így elvész a történet dinamikája, az egymást érő izgalmak végül kioltják egymás hatását. Ugyanezt a hozzáállást látom tükröződni abban, hogy Vidra Gabriella nem akarja sokkolni az olvasóit, noha egyre többen hangoztatják, hogy az agymosott emberiség figyelmét már csak sokkoló, újszerű dolgokkal lehet felkelteni. A tanárnő hisz az emberi hangban, abban, hogy a dolgokat normálisan is meg lehet beszélni illetve oldani, és a hite olyan erős, hogy átragyog a regényen. És ez nagyon fontos. Mert így a Tudás Könyvei sorozat nem csak arról szól, hogy a tanulás igenis lehet élvezetes, mi több hasznos és jó, és megmentheti az életünket, de olyan mintát ad, amit nem most találtak ki a reklámszakemberek és a divatdiktátorok. Lehet, hogy ezt ritkábban látni a tévében, de kipróbált, működő valami – az őseink is ezt használták.

vasárnap, szeptember 23, 2012

Lavie Tidhar: Oszama

Oszama bin-Láden. Van, aki nem ismeri ezt a nevet? Felteszem a nyugati, illetve az arab világban aligha. 9/11, terrorizmus, a megelőző csapások és a többi. Én őszintén szólva telítődtem mindezzel. Egy időben túl sok mindent lehetett ezekről a témákról hallani, túl borzalmas volt minden aspektusa. Mégis hogyan is reagálhat az ember valamire, ami egyrészt nem vele, nem az ő országában történik, másrészt mégis meghatározó erővel hat az életére millió tekintetben? Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre sem, ám Lavie Tidhar ennél sokkal mélyebbre ásott, s olyan megközelítésben, ami inkább foglalkozik az egyes emberrel, mint a történelemmel. Megrázó, szomorú könyv ez.

kedd, szeptember 11, 2012

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Philip K. Dick (1928-1982) nagy álma volt, hogy kitörjön a sci-fi skatulyából, és szépíróként érvényesüljön. Hiába írt olyan sci-fi mesterműveket, amelyek máig hatással vannak mind az olvasókra, mind az irodalomra és filmművészetre, mi több, amelyeknek szépirodalmi értékeit sokan elismerik, élete egy korszakában ez nem elégítette ki (igaz, akkor még csak éppen kezdett elismert sci-fi író lenni), és egyre próbálkozott fantasztikumtól mentes műveket írni. Ezek közül egyetlen egy jelent meg életében, cikkem tárgya, az is 1975-ben, kb. 16 évvel az után, hogy megírta és átadta az ügynökségének…
És nagy vonalakban, olyan, mint a többi műve, épp csak a fantasztikus elem hiányzik belőle - több értelemben is. Teljes cikk ekulton.

hétfő, augusztus 27, 2012

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Bár Gaiman bizonyos tekintetben nagyon is hétköznapi közegbe, a mai Amerikába helyezte a történetet, érzésem szerint arra emlékeztet minket, hogy mindenben van valami isteni, valami mitikus, valami megfoghatatlan, több mint szemünkkel látható, bölcselmünkkel álmodható. Bámulatosan zsonglőrködik a mítoszokból, legendákból, népmesékből származó elemekkel és Amerika ismeretlen tájaival és fura figuráival. Olyan regény ez, amelynek számos rétege van, sokat lehet róla beszélgetni, gondolkozni, álmodozni.

szombat, augusztus 25, 2012

Orson Scott Card: Ender árnyéka

Orson Scott Card leghíresebb regénye, a Végjáték múlt évben jelent meg újra magyarul, és készül belőle a mozifilm. A könyv angolul 1985-ben látott napvilágot, és egy hosszú ciklus nyitódarabja lett. Ám, szokatlan módon, Card egy mellékszálból is külön sorozatot csinált, ez lett az Árnyék saga, melynek nyitókötete cikkem tárgya. S ami még szokatlanabb: az Ender árnyékában nagyjából a Végjáték eseményeit írta meg újra, egy másik szereplő szemszögéből.
Azt kétlem ugyan, hogy a Végjáték ismerete nélkül igazán élvezhető és érthető az Ender árnyéka, viszont ez a könyv sok tekintetben még jobb, még erősebb. Teljes cikk ekulton.

péntek, augusztus 17, 2012

Merida, a bátor

Egy újabb Disney/Pixar animációs film, némi csavarral: ez ugyanis nem egy mai poénokkal és szülőknek szánt kiszólásokkal teli darab, hanem egy régi vágású mese, aminek mégiscsak van mai üzenete. Merida skót hercegnő a klánok korában, és jobban érdekli az íjazás és a lovaglás, mint az etikett és a ruhák, és amikor visszautasítja minden kérőjét, alapos fejtörést okoz a szüleinek - pedig jön annál is rosszabb, pl. egy böhöm és brutális medve...
A Merida többek között azért jó, mert nem pont ugyanolya, mint a többi Disney mozi az utóbbi tíz évben, és azért is, mert olyan szép Skócia :) Teljes cikkem ekulton.

csütörtök, augusztus 16, 2012

Mathias Malzieu: A szív mechanikája

Furcsa, de szép mese ez (felnőtteknek is) a szerelemről, egy francia alternatív rock zenekar frontemberétől, enyhe steampunk/Tim Burton rokonsággal, a franciákra jellemző szenvedélyességgel és szellemességgel.

vasárnap, július 29, 2012

Stian Hole: Garmann nyara

Garmann hat éves fiú. A nyári szünet utolsó napja van, holnap kezdi az iskolát. És szorong. Még egy foga sem mozog, pedig a többieknek már több is kiesett. Vendégségbe jön hozzájuk három idős nagynénje – akiknek meg épp, hogy már egy saját foga sincs talán. Bezzeg a falevelek, azok elkezdtek hullani. És a darazsak is, és Garmann egy halott kismadarat is talál a kertben, és hat évesen már tisztában van vele, hogy nagynénjei is közel állnak az elmúláshoz. Olyan nagy a világ, és annyi mindent nem tud még…
Sajátosan skandináv, megértéssel, szeretettel és egyéni ötletekkel teli könyv ez változásról, félelmekről, az életről. Ekultura.hu-n a teljes cikk.

George Mann: Mechanikus London

George Mann regénye divatosnak mondott irányzathoz sorolható, a steampunkhoz, amely a viktoriánus kor, avagy a gőzgépek (vagy ha így tetszik, Jules Verne és H. G. Wells) világához kever jó sok akciót, illetve azt próbálja megfejteni, mi lett volna, ha a villamos energiát nem fedezik fel, vagy nem aknázzák ki, helyette a gőzmeghajtás marad a technika csúcsa és alapja, s mint fejlődhetett volna mindez tovább.
A Mechanikus London szórakoztató ponyvaregény, horror, viktoriánus és krimi elemekkel: ekulton a teljes cikk.

vasárnap, július 08, 2012

Tasnádi István: A kőmajmok háza

Tasnádi István drámaíró, színházi ember, új könyve ifjúsági regény, mely két idősíkon játszódik. A jelenben az asztmával küzdő Kornél életébe pillanthatunk be. A fiút édesanyja egyedül neveli, mert apja kicsi korában eltűnt. Betegsége miatt nehéz beilleszkednie, de mikor a szomszédban nyaraló kislány fura dolgokat kezd neki mondani a ház lakóiról, inkább faképnél hagyja, mintsem a sületlenségeket hallgassa… Csakhogy hamarosan kiderül, hogy Iza szavainak nagyon is van valóságtartalmuk. De vajon tényleg emberbőrbe bújt mágikus lények lakják a régi bérházat, és valóban csak itt lehetnek biztonságban a rájuk vadászó gonoszok elől?
Ez egy kiemelkedően jó ifjúsági regény, és a teljes cikk ekulton olvasható.

Frances Mayes – Edward Mayes: Napsütötte szakácskönyv

Aki olvasta a Napsütötte Toszkánát, ill. Frances Mayes további könyveit, az talán felteszi a kérdést: mi szükség van erre? Hiszen a toszkán-olasz emlékiratok is tele vannak jobbnál-jobb receptekkel. A kérdés csupán addig tartható fenn, amíg kézbe nem veszi az ember ezt a gyönyörű kötetet. 

szombat, június 30, 2012

Ian McDonald: A dervisház

2027 áprilisa, Isztambul, Törökország nem rég lépett be az EU-ba. Bomba robban egy villamoson, de a terrortámadásba egyedül az elkövető hal bele, s komolyabb sérülések sincsenek. Ám a regény hat főszereplőjének egyike, a drogos Necdet is ott van, és hamarosan dzsinneket kezd látni, s ezt nem lehet a fű számlájára írni…
Rendkívül gazdag, sűrű, sok szálból építkező, apró részletek miriádját felvonultató, thriller szerű izgalmakat, filozófikus gondolatokat, költői momentumokat és jól kidolgozott szereplőket felvonultató mestermű, teljes cikk róla az ekulton.
Könyvtrailer meg itt:

Vidra Gabriella: A tudás könyvei I.: A fekete kő titka

Négy hetedikes wekerlei iskolásnak kell megmentenie a világot a minden tudást ellopó gonosztól, méghozzá a Tudás Könyveinek felkutatásával. Ez egyfelől tán sablonosan, másfelől meg izgalmasan hangzik, és a sorozat első kötete megmutatja, hogy lehet úgy ifjúsági kalandregényt írni, hogy érdekes dolgokat tanuljon belőle az olvasó.

kedd, június 26, 2012

Máté Angi: Kapitány és Narancshal

Az Angitól megszokott módon csodanyelvezetű történet egy a tengerjárásba belefáradt hajós kapitányról szól, és az ő apró Narancshaláról, akit befőttesüvegben hordoz magával mindenhova. Egy nap úgy dönt, felhagy a hajózással, és egy város hídjára költözik – s ez a város, hamar felismerni, Budapest. Itt különféle fura kalandok várnak rájuk, melyek közepette a Kapitány elveszíti Narancshalat, keresésére indul, s végül újra rá is talál, ám addigra benne és körülötte is sok minden megváltozik.

Chuck Palahniuk: Kárhozott

Chuck Palahniuk amerikai író, akit a Harcosok klubja című regénye illetve az abból készült film emelt a kultikus szerzők közé, legutóbbi regényében pokoljárásra hívja olvasóit. Dante vagy dudás helyett azonban egy tizenhárom éves lány az, aki alászáll az alvilágba.

Loreena McKennitt: Troubadours on the Rhine

Ez egy 2011. márciusi koncert felvétele, amit a Rajna-parti Mainz városában, egy stúdióban adott Loreena és két állandó zenésztársa, Caroline Lavelle csellista és Brian Hughes gitáros. A trió felállásból adódóan az itt hallható 9 dal zöme visszafogott, békés, finom és szép.

szerda, június 06, 2012

R.I.P. Ray Bradbury


Ha valaki, hát Bradbury teljes életet élt. Legalábbis azt gondolom, közel mit sem tudva arról, valójában hogy élt, miket gondolt hosszas betegsége alatt, és így tovább. De 91 éves volt, és egész életében azt csinálta, amit a legjobban szeretett: írt. Remélem, hogy boldog volt, és remélem, most is az. A ray szó (amúgy a neve persze Raymond) sugarat jelent, és ahogy ő írt, abból azt kell, hogy gondoljam, most egyszerűen visszatért oda, ahonnan jött: a Fénybe.
Ha jól emlékszem, viszonylag későn, épp 10 éve olvastam tőle először teljes könyvet, a Gonosz lélek közeleg című regényt, és azonnal totális, feltétlen hívévé váltam. Manapság az Agave adja ki évi egy kötetes sebességgel a műveit, s ha ez így marad, pár évtizedre biztosítva van az ellátás, hiszen ez az ember rengeteg-rengeteg novellát írt, amik szintén nagy számú kötetben jelentek meg, és volt úgy hellyel-közzel 10 regénye is, stb. Még csak belegondolni is szédítő, hogy a Marsbéli krónikák, majdnem első műve, 1950-ben jelent meg. Épp pár hónapja adta ki újra az Agave, és micsoda könyv még ma is!
Tudom, hogy vannak nála nagyobb hatású meg fontosabb írók. Még akkor is, ha Amerikában szépirodalmi berkekben is elfogadták, ami Magyarországon, gondolom, elképzelhetetlen. Pedig nem sokan vannak, akik olyan szép irodalmat tudnak írni, mint Bradbury.
Annyi minden jut róla eszembe, de elsősorban nem is idézetek, meg egyes írások, hanem az érzés, hogy milyen Bradbury-t olvasni. Ő azon kevesek egyike, akik az első mondatukkal elvarázsolnak, ám soha nem éreztem azt nála, hogy varázslata bűvésztrükk csupán. Amit eddig olvastam tőle, az mind jó volt, még ha nem is tetszett minden írása ugyanolyan nagyon. Ha Bradbury-t olvastam, kinyílt a világ. Olyan nyelvezetet használ, hogy ízlelgetni lehet, elveszni benne, s közben, hatására, rácsodálkozni mindenekre. Mint egy gyermek. Nála a leírt szó egyenlő a szó jelentésével. Érzem, látom, hallom, ott van. Ha őt olvasom, fellelkesülök, és megihlet, írni akarok tőle én is, amit aztán nem teszek meg, és élni, amit viszont, azt hiszem, remélem, igen.
Rengeteg nosztalgikus írása van, nagyon szeretem őket. Visszavisznek a saját emlékeimbe, régmúlt napokba, órákba, percekbe. De a jelenre is ráébresztenek. Azt hiszem, a rossz napjain írta a Fahrenheit 451-et meg a többi, az emberiségről, annak állapotáról meg jövőjéről szóló lesújtó, komor dolgát, és amikor jó napja volt, akkor a ragyogókat.
Még a sok évnyi metal zene hallgatás sem volt képes arra, hogy elfogadjam a számunkra idegen Halloween ünnepet, nekem az Halottak napja, és temető, és hideg, és gyertyák, és család. De Bradbury megmutatta, mi a jó benne, az írásai nyomán átéreztem, és miatta történt, hogy múlt évben kifaragtunk a nagyobbik fiammal két tököt Halloween lámpásnak, és egyszerűen csak jó volt.
Szoktam mondani, hogy a rockzene Bradbury-je a Rush, épp most jön ki az új albumuk. Ők is réges rég itt vannak, és mindig jót csinálnak, és mindig annyi emberség meg szeretet meg megértés meg fény van abban, amit alkotnak. Épp ma jöttem rá, hogy mennyiségi és minőségi szempontokból is a Rush a legjobb zenekar a világon, és azt hiszem, Bradbury meg a legjobb író volt.
Olyan sokan tanultak tőle, de senki nem érhet a nyomába. Ennyi csodát, ennyi káprázatos ötletet, ennyi magával ragadó, gyönyörű gondolatot és sort ugyan ki írhatna még? Lassan minden igazán nagy kedvencem elmegy… Peter S. Beagle, élj még nagyon soká, és írj még nagyon sok mindent! Philip Pullman, David Almond, Alessandro Baricco… őket is nagyon szeretem, és még sok más írót, de ilyen hatást egyikük sem tud kiváltani belőlem, mint Bradbury. Szóval jó is, hogy még oly sok minden nem jelent meg magyarul.
Ó, és Bradbury volt az első, akinek magyar kiadásában tőlem idéztek a könyv eleji ajánlók között. Tudjátok, olyanok között, mint Spielberg, a San Francisco Chronicle vagy a Daily Mail. És ez nekem valahogy nagy megtiszteltetés. OK, nem egy életcél, de akkor is… Ez: „Bradbury a legigazabb történeteket írja, amiket csak képzelet alkothat. Úgy képzelem, nem ő keresi a történeteket, árgus szemmel, vizslatva járva utcákat, berkeket, hanem azok jönnek elé, mert tudják, ő majd híven és szépen meséli el őket.” - ekultura.hu
Ragyogjék rá a Fény!
Végül néhány idézet, amiket már felraktam Facebook, s az elejére még egy, mert ilyen érzés ez most, csak másért, A nyári futás hangja c. novellából (Az időgép c. válogatás): "Június volt, és a föld megtelt nyers erővel, s minden, mindenhol mozgott. A fű még mindig özönlött be vidékről, körbevette a járdákat, gyökeret vert a házak közt. A város bármelyik pillanatban készen állt arra, hogy tótágast álljon, majd visszabucskázzon, meg se rezzentve a lóherét és a gyomot. És ott állt Douglas, csapdába esve a halott aszfaltdarabon, a vörös téglás utcán, moccanásra képtelenül."

"Fiatal voltam, amikor meghalt a nagyapám. Szobrász volt. Jó ember volt, s nagyon szerette az embereket. Részt vett a nyomortanyák eltüntetésében. Játékokat is csinált nekünk. Élete folyamán millió dolgot alkotott; sohasem volt tétlen a keze. Amikor meghalt, hirtelen rádöbbentem: nem őt siratom, hanem mindazt, amit alkotott. Azért sírtam, mert soha többé nem csinál már semmit, nem farag egy darab fát, nem segít nekünk galambot nevelni a hátsó udvaron; sohasem fog hegedülni, sohasem fog többé velünk tréfálkozni, ahogy csak ő tudott. Hozzánk tartozott, s amikor lefogta a kezét a halál, nem volt senki, aki a munkáját folytatta volna. Egyéniség volt; jelentős ember. Halálát sohasem tudtam feledni. Sokszor gondolok arra, hogy mennyi gyönyörű faragvány nem készült el soha csak azért, mert meghalt. Hány tréfa hiányzik a világból, s hány szelíd galambot nem simogatott meg a keze. Alakította a világot, cselekedett az érdekében. Azon az éjszakán, amikor meghalt, a világ tízmillió szép cselekedettel lett szegényebb." - Fahrenheit 451

"Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk – minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeg, hogy ha valamihez hozzányúlunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket. A hozzányúlás módjában különbözik az igazi kertész attól, aki csak nyírja a füvet. A fűnyíró tevékenysége olyan, mintha soha nem is lett volna, a kertész egy életen át jelen van a munkájában." - Fahrenheit 451

"Mindennek rendelt ideje van. Igen. Ideje a rontásnak, és ideje az építésnek. Igen. Ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Igen – ez minden." - Fahrenheit 451

"– A Mars-lakók az állatok körében fedezték fel az élet titkát. Az állat nem kérdi az élet értelmét. Él. Magáért az életért. Élvezi és gyönyörűségesnek találja az életet. Nézze a szobrokat, az állatszimbólumokat.
– Pogány dolog.
– Ellenkezőleg, ezek Istennek szimbólumai, az élet szimbólumai. Az ember túlságosan emberi lett és túl kevéssé állati a Marson is. És a marsbeliek rájöttek, hogy fennmaradásuk érdekében nem szabad megkérdezniük többé, hogy miért élnek. Az élet válasz önmagára. Az élet újabb élet létrehozása, és olyan szép élet élése, amilyen csak lehetséges. A Mars-lakók rájöttek, hogy azt a kérdést: „Miért is élünk egyáltalán?” mindig háború és reménytelenség idején tették fel, amikor erre úgysem lehetett válaszolni. És amint a civilizáció kitisztult és megnyugodott, és a háborúk megszűntek, a kérdés, más módon, megint értelmetlenné vált. Az élet jó volt, és nem volt szüksége bizonyítékokra." - Marsbéli krónikák

"A magány nem magány, csak egy gondolat. Az ember fején mindenféle lyukak vannak, amiken ki lehet kukucskálni. Talán suta és furcsa a megfogalmazás, de akkor is igaz; lyukak vannak, amelyeken keresztül ki lehet látni, amelyeken kikukucskálva feltárul előttünk a világ és benne az emberek, akik ugyanazokkal a nehézségekkel küzdenek és akik ugyanúgy szoronganak, mint mi magunk; aztán ott vannak a lyukak, amikkel hallunk, meg a lyuk, amivel kibeszéljük magunkból a fájdalmunkat, és a lyukak, amelyekkel felismerjük a változó évszakok, a nyári gabona, a tél jég és az őszi tüzek illatát. Azért használjuk ezeket a lyukakat, hogy ne legyünk egyedül. A magány az, amikor a szem csukva van. És a hit, amikor kinyílik." - Transzformátorház c. novella (Szép arany almáit a nap)

"Hiszen jóval a papok, suttogások és bűnbánatok előtt a barátok sétáltak, beszélgettek, hallgattak, és közben kikúrálták egymást a keresű gondokból. A jóbarátok állandóan ezt csinálják, egymásnak ajándékozzák csüggedtségüket, így szabadulnak meg azoktól." - A férfi rorschach-ingben c. novella (A villamos testet énekelem)

"Adjunk az embereknek „Ki mit tud” vetélkedőket, amelyeket az nyer meg, aki a legtöbb slágerszövegre emlékszik, vagy az államok fővárosainak nevére, esetleg arra: mennyi búza termett tavaly Iowában. Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg sem tudnak vele moccanni. De boldogok lesznek, hiszen az ilyen „tények” sohasem változnak. Ne adjunk a kezükbe olyan veszedelmes játékszert, mint a filozófia meg a társadalomtudomány, melyek segítségével a tényeket esetleg kapcsolatba hozhatnák egymással. Ez az út vezet a búskomorság felé." -Fahrenheit 451

"A könyv: csak egyike volt azoknak a tartályoknak, amelyekbe felhalmoztuk azt, ami annyira fontos volt, hogy féltünk attól hogy elfelejtjük. Nincs bennük semmi varázs, a varázs abban van, amit a könyvek mondanak, ahogy a világmindenség darabjaiból ruhát varrnak nekünk." - Fahrenheit 451

"...tudja-e, miért olyan fontosak a könyvek, mint például ez itt? Mert színvonaluk van. S mit jelent ez a szó: színvonal? Nekem ez a könyv váza, a lelke. Ennek a könyvnek is pórusai vannak, arca van; ha nagyító alá tesszük, végtelenül gazdag életet fedezünk fel benne. Minél több pórusa van, minél több életszerűen megragadott részlet kerül egy arasznyi papírra, annál inkább irodalom. Legalábbis nekem ez a véleményem. Valósághű megfigyeléseket közölni, mindig új megfigyeléseket. A jó írók meg tudják ragadni az életet. A közepesek elsiklanak a felszínén, a rosszak pedig megerőszakolják, és otthagyják a legyeknek." - Fahrenheit 451

szombat, május 26, 2012

Kleinheincz Csilla – 2012. április

Ad Astra néven új kiadó indult, amely a sci-fi és fantasy kortárs remekeiből igyekszik válogatni. Első négy könyvük (csupa olyasmi, amit már nagyon vártam) a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg. A kiadó szerkesztője az íróként és fordítóként is elismert Kleinheincz Csilla, akivel két verzióban is interjúztam.
Van egy írásos, hosszabb változat, és van egy videós.

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

A felhúzhatós lány biopunk regény, ami kb. annyit tesz, hogy olyan területekről merít, mint a biotechnológia, a génmanipuláció, a környezetszennyezés, a globalizáció – egyúttal azonban rendkívül izgalmas, akár politikai thrillernek is beillő történet, aminek a hőfoka és gondolati tartalma egyaránt a cyberpunk hőskorát idézi. És nagyon ott van.

csütörtök, május 17, 2012

Haverom a Messiás – Thália Színház, 2012. május 15.

Christopher Moore amerikai író, életének főműve a Biff evangéliuma, egy mértéktelenül humoros, egyszersmind elgondolkodtató regény Jézus azon kb. 30 évéről, amiről a Biblia szemérmesen hallgat. A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza arra a közel lehetetlen feladatra vállalkozott, hogy kihúzza az országot a kátyúból, ja, nem is, hanem, hogy színpadra vigye a Biffet. És sikerült nekik.

vasárnap, április 29, 2012

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Ahogy a címből talán sejthető, ez a regény az orosz folklórból táplálkozik. Ha leírom, hogy a régi orosz népmeséket és legendákat keveri Oroszország illetve a Szovjetunió 20. századi történelmével, kb. a cári Birodalom végétől az ’50-es évekig, meg hogy szereplői között sztálinista manók, szovjet démonok és hasonlók is vannak, azzal messze csak a felszínt kapargattam meg. Rendkívül sűrű és gazdag, számos réteget rejtő szöveg ez, mely elsősorban azért mégiscsak a párkapcsolatról, a szerelemről szól, úgy mutatva be mindezt, mint örökös, kegyetlen harcot...

Somlói Ferenc: A Csodák Könyve - Aranyvölgy

A Csodák Könyve egy rendkívül érdekes produkció, ugyanis készült hozzá egy rock/metal musical is, Elfsong néven, ami első körben a HammerWorld magazin márciusi számának CD-mellékleteként jelent meg. Az igényes kiállítású, vaskos kötet egy olyan történetet mesél el, amin könnyű észrevenni Tolkien hatását, és persze ez is Jó és Rossz harcáról szól. Ám nem holmi klón, már csak azért sem, mert a sztori „evilági” részei egy alternatív Magyarországként is felfogható helyszínen játszódnak.

vasárnap, április 15, 2012

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

Több okból is fura és nehéz erről a könyvről írni. Még a szüleim sem éltek, mikor eredetileg megjelent, 1950-ben, ugyanakkor ez már a harmadik magyar kiadása. Sci-fi rajongók több nemzedéke is alapműnek és kedvencének vallja, de ha félreteszem a „külsőségeket” (Mars, űrrakéták, atomháború és utána, stb.), ez a könyv „egyszerűen csak” az emberiségről szóló irodalom. És mint olyan, azt hiszem, mindenkinek jót tenne, ha elolvasná.
Teljes cikk az ekulton.

vasárnap, április 01, 2012

Loreena McKennitt, 2012. március 27., Budapest, Aréna

Szűk három évvel ezelőtt nagyon csúnyán eláztunk (eső által!) Loreena McKennitt első magyar koncertjén. Most fedett helyen, drága, ámde kényelmetlen székeken ücsörögve nézhettük-hallgathattuk a Tündérkeresztanya előadását. Ez alkalommal nem interjúztam vele, még ráhangolódni sem tudtam a koncert előtt, és kb. zombi állapotban érkeztem az Arénához.
Ez azonban mit sem vett el a koncert színvonalából, szépséges, egyes pontjain emberi "buli" volt, és
a Hammer site-on írtam róla.

vasárnap, március 25, 2012

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

Ez a könyv nem csak különleges szépsége miatt szerethető, a történet és szereplői is emlékezetesek. Megvan benne az a varázs, ami sok gyermekkel illetve fiatal olvasóval kedveltetheti meg a könyveket, az olvasást magát.

Alessandro Baricco: Vértelenül

Ez volt a negyedik könyv, amit ettől az írótól olvastam. Mind más, és mégis, mindegyik már az első mondatával megigézett. Lélegzetvisszafojtva, szinte tátott szájjal olvasom. Nem tudom megmondani, hogy a minimalista stílus általában ilyen-e, vagy csak az, ahogy Baricco ír, de nekem minden mondata, még a ...-tal jelzett csöndjei is három dimenziós, színekkel, illatokkal-szagokkal, érzetekkel és érzésekkel teljes élményt adnak. Nem filmszerűen, nem mintha ott lennék és én élném, inkább mintha emlékeimet idézné fel így. Mintha kristálytisztán emlékeznék, de az emlékezés adta biztonságból: már megtörtént. Ami nem jelenti azt, hogy már nem fáj.
Teljes cikk az ekultura.hu-n.

hétfő, március 12, 2012

Tibor Fischer: Megváltás Miamiban

Tibor Fischer magyar szülők gyermekeként született 1959-ben, Angliában, és első regénye, a Booker-díjra is jelölt A béka segge alatt az ’56-os eseményekkel foglalkozik a maga módján, de azóta, amennyire én tudom, nem írt magyar vonatkozású dolgokról. De miért is tenné: ha évente többször jár is hazánkban, alapvetően Angliában él.
Az új regény főszereplője Tyndale, a negyvenes, elvált, dél-londoni ex-világítótest-ügynök igazi lúzer, aki egy barátja helyett utazik Miamiba egy unalmas konferenciára, majd úgy dönt, ott marad, és a vallási bizniszben próbál szerencsét. Aki olvasott már Fischer könyvet, tudja, hogy emberünk szívesen ír őrült fazonokról és helyzetekről, és egyszerre képes nagyon kemény látleletet adni a jelenkori világról, s mindezt rém szórakoztató módon tenni. Most is ez történt.
Teljes cikk az ekulton.

vasárnap, február 26, 2012

Boldizsár Ildikó – Szegedi Katalin: Királyfi születik

Volt már Királylány születik, és elkészült a fiús párja is. Gyönyörű, gyermeknek és felnőttnek egyaránt páratlan élményt nyújtó könyv ez, olyan, ami valóban az életre készít fel.

Robert Low: Az ordas tenger

A Felesküdöttek saga második kötete ez, és ami pozitívuma az első résznek (A bálnák útja) volt, az erre is áll. Ugyanakkor az az érzésem, Robert Low most lendült csak bele igazán a mesélésbe, függetlenül attól, hogy minden eseményt, ami ebben a kötetben történik, előre meghatároztak az előzmények – valamint az, hogy történetünk elején mesélőnk, az ifjú Orm Ruriksson hovatovább ostobán elveszíti azt a csodás kardot, amit az előző részben megszerzett...
Eddig is rájárt a rúd a Felesküdöttekre, ezekre a viking tengeri rablókra, akiknek immáron Orm a vezére, ám Odin, az északi istenek atyja most minden korábbinál alaposabban próbára teszi őket és esküjüket. Bővebben az ekulton.

vasárnap, február 12, 2012

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Különlegesen szép és furcsa könyv ez, jó kézbe venni, még ha ijesztő is kissé - és ez a külső sokkal többet ígér, mint amennyit végül ád. De összességében egy érdekes megoldásokat és ötleteket felvonultató, izgalmas történet ez, amit azért nem csak a beletett különös fotográfiák tesznek emlékezetessé.
Teljes cikk az SFmagon.

vasárnap, január 22, 2012

Máté Angi: Ez egy susogó levél

Máté Angi írásai a sajátos nyelvezet és a semmi mással össze nem téveszthető hangulat miatt (is) fogják meg az embert. Egyszerre letisztult és gyönyörű, illetve régies és újító a nyelv, amin ő ír (és beszél). Benne van Erdély, de az önmagában nem lenne elég, hogy ennyire különleges legyen. Ehhez ez a csodálatos, elvarázsolt írónő is kell, aki olyan szerény, békés és szeretetteli, és akinek ugyanakkor annyi nehézség volt az életében (a Mamó az ő saját története).
Most egy újabb csokor Volt egyszer egy mesét kapunk, más kiadónál, teljesen más köntösbe öltöztetve. Teljes cikk itt.

vasárnap, január 15, 2012

Christopher Moore: Prérifarkas blues

Lehet, hogy azért is tetszett annyira ez a regény, mert közel kritikátlanul bekajálok bármit, amiben indiánok és/vagy bajkeverő istenségek vannak, márpedig itt egyenest egy indián bajkeverő isten az egyik főszereplő, Prérifarkas. A másik főszereplő meg egy varjú törzsbéli indián, aki biztosítási ügynökként tengeti az eszelősen túlfizetettek életét. Samson Egyedül Vadászó az eredeti neve, de kollégái Samuel Hunterként ismerik, megvan mindene, mégsem boldog, és nem csak azért, mert anno a rezervátumban kinyírt egy zsarut, akinek hobbija az indiánok brutális szivatása volt. Ám bármily üres legyen is az élete, miután felbukkan benne Prérifarkas, hogy mindent felborítson, nyomban úgy érzi, jobb volt úgy… De ha egy csínytevő istennek céljai vannak veled, akkor nem sokra mész az alapvető emberi dolgaiddal. Már így a nyugati fehér civilizáció vonaláról. Ha vannak ősi indián gyökereid, amikhez visszanyúlhatsz, akkor azért… Mármint, ha nem zúgsz bele épp egy nagyon zűrös és nagyon szép nőbe, úgy mindennek a tetejébe…
Teljes cikk itt.

Bátky András: Morci

Morci egy kisfiú, akinek az édesanyja meghalt. Ezt jó darabig nem olvashatjuk így, ám az első oldaltól ott érezni a hiányt. Morci életének különféle pillanatait meséli el a könyv, azokat, amikor édesapjával beszélget a változásról, annak törvényszerűségéről és szükségességéről, és hogy az jó, de néha rossz is. Minden évszakból kapunk egy-egy életképet, ami valóban bármely gyerek életében megtörténhetne, kivéve, hogy Anya nincs már ott…
Megindító, érzékeny, gyönyörű könyv ez. Teljes cikk az ekultúrán.

vasárnap, január 08, 2012

Tori Amos: Night of Hunters

Tori Amos legutóbbi albuma, a Midwinter Graces karácsonyi illetve téli dalokat tartalmazott, úgy saját szerzeményeket, mint feldolgozásokat, és persze egészen sajátos volt. Bizonyos értelemben a Night of Hunters ennek folytatása, hiszen Tori klasszikus zenei hatásai minden korábbinál jobban előjöttek azon az albumon – az újon pedig minden egyes dal egy-egy komolyzenei darab saját képére formált átirata. Olyan zeneszerzők műveit dolgozta át (számos más klasszikus zenei hangszert bevonva), mint például Bach, Chopin, Debussy, Mendelssohn, Satie és Schubert. Jobbára nem a legismertebb darabokat, ugyanakkor lehet, hogy aki ismeri az eredetieket, sem ismerne rájuk, hiszen itt ráadásul ének is került rájuk.