Nem ismerem igazán jól a Halloween ünnepet ill. az amerikai kultúrát, de
van egy olyan érzésem, hogy Bradbury nélkül nem csak az Addams család
nem lett volna (és talán idevehetjük Tim Burton teljes életművét is), de
maga a Halloween sem lenne annyira népszerű odaát. Bradburynek ez volt a
kedvenc ünnepe, ahogy az megannyi írásából kiderül. De ebben a 1972-ben
kiadott kisregényben van egy pont, ahol kijelenti, hogy az amerikai
Halloween pont a lényegről feledkezik meg, azokról, akikről szólnia
kellene: a holtakról, az elhunyt szeretteinkről, akiknek az emlékére,
akiknek a lelki üdvéért szokás egyébként október végén-november elején ünnepet tartani.
péntek, október 31, 2014
hétfő, október 27, 2014
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája
Moore, amint azt újra meg újra, és egyre inkább felismerem, nagyon tud
írni. Először is, amellett, hogy a jobb krimiszerzők szintjén tudja akár
egy-egy mondattal is bemutatni szereplőit és azok motivációit, a maga
módján rendkívüli empátiával és megértéssel fordul feléjük. Miközben
simán beleférnek nála politikailag inkorrekt poénok is, úgy ábrázol
drogost, öregembert, kiközösített bolondot, négert, és a többi,
társadalom-periférikus alakot, hogy abban nincs semmi álszent, mégis
lejön az emberség, és hogy látja, érti őket. Igen, még az ősgyíkokat is.
Emellett társadalomkritikaként sem utolsó, amit ír – itt épp a pszichés
problémák és az antidepresszánsok és ezek civilizációs (evolúciós?)
hatását veszi górcső alá. Szóval van mondanivalója is, amit a maga
sajátos módján közöl.
vasárnap, október 12, 2014
Ian McDonald: Síkvándor
Ifjúsági sci-fi, mely a jelenben játszódik és egy párhuzamos világban, mely sokban hasonlít a miénkre, sokban viszont különbözik. Jól adagolt izgalmak, tudományos elemek (amiket bármely, átlagos képességű tizenéves is megért) és emlékezetes szereplők -- és léghajók meg az azt működtető népek sajátos nyelvjárása. Roppant szórakoztató olvasmány. Teljes cikk itt.
Jeff VanderMeer: Fantomfény
A Déli Végek trilógia befejező része sok mindenre választ ad, és sokkal-sokkal több mindenre nem, amint a világban sincs mindenre válasz. De az biztos, hogy ez a megannyi alkotóelemből (horror, thriller, kémregény, szépirodalom, és így tovább) összerakott, fura valami hat az
olvasóra. Hogy hogyan hat, az teljesen szubjektív. A trilógia talán
központi témája az idegenség, az ismeretlen, s ezt a témát ember és
ember, ember és természet illetve ember és (jobb szó híján)
természetfeletti viszonyában is megmutatja. Vagyis hát mutat valamit, de
minden magyarázat nélkül. Ha ezzel azt akarta elérni, hogy az olvasó
gondolkozzon el ezeken a nagy kérdéseken (kezdve a ki vagyok én és hol a
helyem-től a mi ez az egész világ, és mi benne az ember-ig), azt csak
üdvözölni tudom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)