Christopher Moore: Bolond

Christopher Moore nem először nyúl klasszikus anyaghoz, hiszen eddigi legjobb műve, a Biff evangéliuma Jézus életének egy szintén sajátos átdolgozása volt. A Bolondban sem tagadja meg önmagát, csak épp itt Shakespeare egyik leginkább érfelmetszősen nyomorúságos drámáját, a Lear királyt szabta át csúnyán. Sokat nevettem rajta, de sokszor inkább zsibbasztott az öncélúba átcsapó trágárkodása.

Írtam róla ekultra.

Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve + interjú

Brooke Davis egy ausztrál írónő, akinek az első regénye öregedésről, halálról, gyászról szól - és a jól megélt életről, rengeteg humorral, megértéssel, mindenféle pátosz nélkül. Olyan könyv, amilyet én szeretnék írni. Olyan könyv, amitől máshogy nézek az emberekre, és máshogy is látom őket. Mindenféle hangzatos jelszavak, nemes elvek, vigasztaló szavak és Istenhez való fohászok nélkül, csak így, ahogy Millie mondja: „Mind meg fogtok halni. Semmi baj.” De hogy ez mit jelent, ahhoz el kell olvasni a könyvet.

Teljes cikkem róla ekulton. 

Október 28-án a Púderben lesz könyvbemutató, de már Budapestre érkezése előtt, e-mailben interjúztam az írónővel. Hát, az is olyan jó, mint a regény, csak máshogy. Valójában azt hiszem, mindenkinek érdemes volna elolvasnia (mindkettőt), akinek már meghalt valakije, vagy aki meg fog, de még nem tud mit kezdeni ezzel. Itt lehet elolvasni.

A kígyó ölelése

Ez egy roppant összetett, több síkon is értelmezhető alkotás. Több helyen kalandfilmnek írják, ami helytálló, de ugyanannyira filozofikus művészfilm is, mely több szinten is hat, és ezen szintek nem mindegyike tudatos. Egy amazonasi sámán a főszereplője, ha lehet itt ilyesmiről beszélni, és nagy utazás a film minden tekintetben. Megrázó és kemény sokszor, de nagyon kevés film ad ennyit, mint ez.

Cikkem róla ekulton.