hétfő, október 30, 2017

John Irving: Garp szerint a világ

A Garp szerint a világ a ’70-es évek végének/’80-as évek elejének egyik amerikai kultuszkönyve, melyből 1982-ben mozifilm is készült. Ahogy az új magyar kiadás borítójáról sejteni lehet, Robin Williams volt a főszereplője, Glenn Close játszotta Garp anyját, és mindent összevetve jó film volt, de azért a könyvet is el kell olvasni.
Ennek ellenére én egész eddig az új kiadásig nem olvastam el. Taszított a könyv vastagsága meg a kis betűméret. Meg voltak félelmeim, hogy fájni fog. Ezek beigazolódtak, de az is, hogy tényleg el kell olvasni. 

vasárnap, október 29, 2017

Sebastião Salgado: Genesis – kiállítás a Műcsarnokban

Sebastião Salgado korunk egyik legfontosabb fotográfusa, mind művészi értelemben, mind pedig annak fontosságában, amit képein elénk tár. A Műcsarnokban tegnap este nyíló tárlaton legutóbbi projektjéből, a Genesisből láthatunk számos fotót – ez a sorozat a Föld azon részét mutatja be, amely a modern civilizációtól szinte érintetlenül, a teremtés avagy az őskor óta mit sem változva létezik.
Gyönyörű és felkavaró kiállítás, november 12-ig látogatható, menjen, ki látni mer! :) Teljes cikkem ekulton

csütörtök, október 19, 2017

Chris Cornell emlékest, 2017.06.23., A38 Hajó

Az van, hogy május 18-án meghalt Chris Cornell, a Soundgarden énekese, és az eléggé megzúzott. Amit akkor írtam, tán sosem fogom megjelentetni sehol, mert talán túl személyes, bár eléggé biztos vagyok benne, hogy senkit nem érdekel annyira - s pont ezért sem.
Viszont eltelt azóta 5 hónap meg egy nap, szóval elkezdem újra kirakni az ilyen-olyan cikkeimet ide. Kezdve a Cornell emlékestről szóló cikkemmel. Van rakat fotóm is róla, a cikkben a link.