Északi fény: Värttinä / Mari Boine koncert, MüPa, 2017.12.18.

Ahogy a MüPa honlapja írta, „a skandináv világzene két kultikus előadója” lépett fel a magától értetődőnek tűnő, de a koncerten számos értelmezéssel gazdagodott „Északi fény” esten

A finn Värttinä esetében tudtam, hogy vidám, tempós, de a mélységeket sem nélkülöző koncertre számíthatok, és nem is kellett csalatkoznom. A számi Mari Boine zenéjét viszont szégyenszemre nem ismertem korábban, ám a koncertje megindító és gyönyörű volt. S így egyben az egész az év egyik legjobb élménye számomra.

A koncertről a Hammer honlapra írtam, és itt vannak a fotóim is.

Vancsó Zoltán - könyv, interjú, slideshow

Vancsó Zoltánt jó ideje napjaink egyik legizgalmasabb, legegyedibb látásmódú fotósának tartom, és ebben az évben elég sokszor volt szerencsém a munkásságával foglalkozni.
Először is, írtam a legutóbbi fotóalbumáról, melynek Facebook – Az első évek 2010-2015 a címe.
Aztán készítettem vele egy meglehetősen őszinte és engem legalábbis felvillanyozó interjút, mely két részletben jelent meg, egyik fele az ekulton, másik fele a FotóVideó magazinban (utóbbiban nyomtatott formában is).
S bár sajnos ebben az évben egyetlen workshopjára vagy táborába se jutottam el (utóbbiban még sose jártam), viszont ott voltam a Lurdy moziban a Zoltán Képszínháza: Fakuló szezon - Vakáció és válság analógiája c. slideshow vetítés ősbemutatóján. 2017-ben kijutott nekem a remek és emlékezetes fotós kiállításokból (Salgado, Alex Webb, Elliott Erwitt, Sziget 25 (Benkő Imre egyik képén én is látható vagyok), Bruno Barbey Frankfurtban, Vivian Maier (bár ez a kiállítás pont nem volt annyira lenyűgöző)), de egyik sem adott ilyen sajátos élményt. Ez a slideshow vagy diaporáma vagy diavetítés ugyanis egyszerre volt kiállítás és mozi. Zoltán zseniálisan válogatta hozzá össze a képeket és zenéket, amelyek külön-külön is nagy élményt jelentettek volna, de így meg szinte sokkoló volt, jó értelemben.

Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen + interjú, miegymás

Számomra az év egyik leginkább meghatározó élménye volt Tisza Kata új könyve. Nálam tiszta lappal indult a hölgy, a 10 évvel ezelőtti felhajtásról mit sem tudtam, de nem is érdekelt. Ritka és nagyon jó élmény, hogy belelapozok egy könyvbe, és pár sor után tudom, hogy KELL. Az Akik nem sírnak rendesen ilyen volt, de sokkal többet adott, mint elsőre gondoltam. Rengeteg-rengeteg élettapasztalat, keresetlen őszinteséggel kimondott igazság van benne. Olyanok, amiknél legszívesebben felkiáltottam volna, hogy "igen, ez az, ezt mondom már mióta, hiába", meg hogy "azt az eget, ez de nagyon betalált", meg hasonlók. Megosztó könyv, ahogy Kata személyisége is, de szerintem leginkább azért megosztó, mert amikről beszél, azokkal a többség nem mer, nem szeret, nem akar szembenézni - pláne, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz. És jobb úgy menni elébük, hogy készülsz rá, hogy gondolkodtál már rajta...

Cikkem a könyvről ekulton.

Tisza Kata. Fotó: én

Aztán volt a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy (illetve kettő) felolvasóestje Katának, Másik Jánossal közösen. Az is döbbenetes élmény volt, azért is, ahogy Kata felolvasott, de azért is, ahogy János énekelt, meg a kettejük közötti kölcsönhatás miatt is. Erről is írtam cikket, a YouTube csatornámra meg felraktam pár videót is, amiket ott készítettem.

S végül júliusban interjúztam is Katával. Másfél órát vettem fel, és sokkal többe került leírni, és égett a képemről a bőr, hogy olyan sokára készültem el vele, de nem vesztett semmit az értékéből közben sem. Szerintem baromi jó interjú lett, nem miattam, nyilván, hanem amiket mondott, és persze olyan hosszú, hogy önmagában is kitenne egy könyvet. Ekulton két részletben jelent meg, ez itt az interjú első fele, a második fele meg az első végén lévő linken található.

Erlend Loe: Doppler hazatér + interjú

A fene se gondolta volna, hogy Erlend Loe visszahozza Dopplert, s még egy könyvet szentel neki, megalkotván így a férfi életközépi válság trilógiáját.

Ami aztán a Doppler hazatér-ben történik, arra lehetett is számítani, meg nem is. De hazudnék, ha azt mondanám, jobban arclekaparós könyv, mint a két korábbi rész.

Viszont egész áprilisig nem is álmodtam arról, hogy egyszer majd interjúzok az íróval, aztán tessék, ez is megtörtént. Arra számítottam mondjuk, hogy jó lesz, de még annál is jobb volt.

Cikkem a regényről.

Az interjú leírva, de létezik videós verzióban is (katt az írott verzióra, s kicsit lefelé görgetni), bár sajnos elég halk lett, és a kamera végig huntingolt, ahogy szakszóval mondani szokás.

Molnár Krisztina Rita: Derűs hétköznapok – Kalendárium

Bár valamelyest az ünnepek is megjelennek benne, ez a Kalendárium azért is különleges, mert a hétköznapokról szól, arról, hogyan lehet azokat tartalmasabbá, élhetőbbé tenni. Teszi ezt az írónőtől és illusztrátortól már megszokott, rájuk oly jellemző bájjal, finomsággal és érzékenységgel. Szívesen adnám ajándékba úgy mindenkinek.

Cikkem róla ekulton.

Chade-Meng Tan: Belső Kereső Önmagadhoz

Chade-Meng Tan a Google HR szakértője, aki a keleti tanokra építve alakított ki egy olyan meditációs és önsegélyező technikát, melyet a modern nyugati világban élő emberek könnyebben elsajátíthatnak és használhatnak - önmaguk s a világ örömére. Az írónak van humora, és képes úgy magyarázni, hogy bárki megérthesse. A könyv emberek ezreinek (valójában millióinak és évek ezreinek) tapasztalataira és eredményeire épül, tehát ki lehet jelenteni, hogy a meditáció működik és jót tesz. És ezt immáron számtalan tudományos kutatás is bizonyítja. Úgyhogy hajrá, menjen mindenki meditálni! :)

Teljes cikkem ekulton.

Jostein Gaarder: Kérdem én

Melankolikus hangulatú képek díszítik Jostein Gaarder elvileg gyerekeknek szánt, de felnőtteket is gondolkodásra késztető, csodaszép könyvét, melyben csak kérdések vannak, oldalpáronként egy, talán kettő. Így aztán elolvasni pár perc ezt a könyvet, megválaszolni a kérdéseit azonban egy élet sem elég.

Teljes cikkem ekulton.

Ian McDonald: Luna – Újhold

A Luna egy olyan, jövőbéli Holdon játszódik, amit már valamelyest meghódított az ember. Öt nagy dinasztia uralkodik rajta meg azokon a piacokon, amelyeket a Hold maga nyitott meg. Így például a főszereplő család, a brazil származású Corták a hélium-3-ból élnek – ezzel világít ugyanis a Földön maradt emberiség. A kék bolygó, ha nem is ment még teljesen tönkre, olyan állapotban van, amilyennek a jelen alapján nem nehéz elképzelni – ám mindezt McDonald viszonylag röviden és velősen intézi el. A Luna nem a Földről szól, hanem arról, hogy miféle civilizációt alakíthat ki az ember egy teljesen új, és nagyon-nagyon nem embernek való terepen. És ebben aztán kiéli magát az író!

Teljes cikkem ekulton.