szombat, április 21, 2018

Az Irodalom visszavág - magyar írók és a rock/metal zene

A Tisza Katával készült interjúmkor merült fel bennem az ötlet, hogy megkeressek néhány olyan írót-költőt, akikről tudtam, hogy hallgatnak rock-, netán metal zenét. Akkor még nem sejtettem, hogy annyira sok további író-költőről derül majd ki, hogy ilyesmit is szeret, hogy végül 8 részes sorozat lesz belőle a Hammer honlapján. És biztos van, aki kimaradt, mert nem is tudtam róla, vagy ha megkerestem is, nem vállalta - de, ha jól számolom, 38 író-költő így is választ adott az egyenkérdéseimre.
És ez baromi megtisztelő, és nagyon büszke vagyok erre a sorozatra.
Jó volt az is, amikor a kedvenc íróim meséltek arról, hogy miket hallgatnak, de az is, hogy e sorozat miatt fedeztem fel magamnak új írókat-költőket, akiknek a műveit azóta olvasom vagy emiatt fogom olvasni. És azt is jó volt látni, hogy mennyire sokfélék azok az emberek és a műveik, akik írnak és rockot hallgatnak. Ha varietas delectat, akkor ez a sorozat maga a menny :)
Az utolsó részt linkelem be ide (bár elképzelhetőnek tartom, hogy lesz folytatás), mert ebben megtalálni a korábbi részek linkjeit is. Köszönöm mindenkinek, aki vállalta!